Még soha nem írtam személyes hangvételű cikket. Ez az első, ami nem szakmai tartalmat foglal magába, ugyanakkor a szakmának, illetve a szakmai fórumokon jelen lévő bérszámfejtőknek, könyvelőknek szól.

A közösségi portálon található szakmai csoportok alapvetően azért alakultak és vannak jelen az életünkben, hogy lehetőségünk legyen egymást segíteni, támogatni a munkában, a szakmai fejlődésben. Nem csak arra jók, hogy kérdezzünk és válaszokat kapjunk – megismerve ez által időnként többféle megközelítést is egy-egy probléma kapcsán –, hanem hogy más kérdéseiből mi is tanuljunk. Ahhoz, hogy kérdést tegyünk fel, egyeseknek össze kell szedniük a bátorságukat, mert talán úgy érzik, hogy minősíti őket, a szaktudásukat az adott kérdés, hiszen sokan vannak, akik pont a kérdező által nem annyira ismert területen akár profinak is számítanak és a választ ’kirázzák a kisujjukból’. Mások viszont nem gondolják, hogy bármi negatív visszahatása lehet a kérdésüknek, és bátran feltesznek olyan kérdést is, ami talán alapvető szaktudást igényel. Sokfélék vagyunk, mindenki jó valamiben és szerencsére többnyire mindenki másban jó. Ezért is tudjuk egymást segíteni például az online szakmai csoportokban.

Én is több ilyen csoport tagja vagyok. Egyrészt azért, hogy tudjak kérdezni, de főként azért, hogy lássam a hiányosságokat, a szakmai ’szürke foltokat’, ezáltal tudjak segíteni a kollegáknak, akár válaszok formájában, akár egy-egy témakört felölelő cikket publikálva. Hiszen ez a szakma a rengeteg, kacifántos, egymásba fonódó jogszabállyal nem is olyan egyszerű. Lehet, hogy naiv elgondolás, de alapvetően úgy gondoltam, hogy a legtöbben hasonló célból vannak jelen ezekben a csoportokban és eszük ágában sincs bírálni, minősíteni a másikat az általa feltett kérdés miatt. Viszont az utóbbi időben sajnos elég sok rosszindulatú megjegyzést, és olyan negatív kritikát látok a közösségi hálón, ami nem a másik fél fejlődését szolgálja. Ez rendkívül távol áll az én értékrendemtől, közel sem egyezik azzal, amit képviselek. Szeretném megosztani a véleményemet, ami által ha csak egyetlen ember is elgondolkozik és változtat a másokra rombolóan ható megnyilvánulásain, már megérte leírni.

A minap olvastam az egyik szakmai csoportban egy hozzászólást, amiben ’bírálták’ a könyvelői szakma egyik képviselőjét, miszerint felháborító az, hogy több évtizedes szakmai múlttal a háta mögött kérdést tesz fel. Olvastam már olyat is, hogy majdnem szó szerint ’lehülyézték’ a kérdezőt, mert a hozzászóló(k) szerint alapvető volt a témakör, ami iránt érdeklődött (persze választ nem kapott a kérdésére). Láttam, amikor kommentben többször leírta feleletét a válaszadó úgy, hogy még csak nem is a feltett kérdésre válaszolt: „lassabban és hangosabban mondom, hogy megértsd…sőt, csupa nagy betűvel is leírom ugyanazt!”, pedig míg ezt leírta, akár megoszthatta volna azt az általa alapvetőnek gondolt szakmai választ is, ami a másik félnek még továbbra is kérdésként lebegett a szeme előtt. Ezen kívül láttam olyat is, hogy bírálták egy cikk íróját, amiért megosztotta a tudást, hátsó szándékot felfedezni vélve az egyértelmű segítségnyújtásban. Sorolhatnám még, de biztos mindenki olvasott már nem kifejezetten jóindulatról és segítőkészségről árulkodó hozzászólásokat – vagy akár elszenvedője is volt a kommenteknek.

Felháborítónak tartom a felsőbbrendű hozzáállást és a nem kollegiális hangnemet, főképp olyan szakmai csoportokban, amelyeknek az elsődleges célja az, hogy mi, szakemberek segítsünk egymásnak, illetve megosszuk a tapasztalatainkat. A bérügyi illetve könyvelői szakma örök tanulással jár, és csak az boldogul, illetve tud folyamatosan fejlődni, aki ezt tudja, elfogadja, és szereti. Kezdőként még rengeteg a bizonytalanság, de sok évtizedes múlttal is előfordul olyan pillanat, amikor annyi rajtunk a teher, hogy hirtelen nem jut eszünkbe az sem, ami egyébként nem okoz problémát. Olyan is előfordul, hogy egyszerűen csak egy bizonyos feladattal már rég találkoztunk, ezért frissíteni kell a tudást, ha tökéletesen akarjuk végezni a munkánkat. Ilyenkor megerősítésre van szükség, amit logikusan a szakmánkban tevékenykedő szakemberektől várunk/kérünk.

Meglátásom szerint a helyzet rendkívül egyszerű: akinek van rá kapacitása és tud segíteni, tegye meg, ossza meg a tudását! Ha nem tud, vagy nem akar, akkor hallgasson, és ne keltsen negatív érzést abban, aki arra törekszik, hogy kifogástalanul végezze a munkáját, és ennek érdekében akár több évtizedes múlttal a háta mögött sem szégyell kérdezni. Ez inkább példaértékű.

A közösséget az építi, ha türelemmel, megértéssel és segítőkészen állunk egymáshoz. Nem kéne ócsárolni azt, aki kérdést tesz fel, amikor elbizonytalanodik. Szomorú, hogy erről egyáltalán beszélni kell. Nincs elég nehézség, megoldandó feladat, amivel napi szinten találkozunk!? Ne nehezítsük egymás életét, inkább tartsunk össze és támogassuk egymást!

A fent írtakhoz természetesen az is hozzátartozik – ami főképp a kezdő szakembereknek szól, akiket üdvözlök, hiszen JÓ szakemberből sosem elég –, hogy a szakmai fejlődésünk érdekében érdemes csak akkor kérdeznünk, ha például gyorsan kell a válasz, megerősítésre van szükségünk, egy teljesen új szituációba kerültünk, vagy ha a kérdés megvitatásra szorul. Ne az legyen az első, hogy bizonytalanság esetén bepötyögjük a kérdést a csoportba, és majd a többiek megoldják helyettünk. Tanulásra, fejlődésre minden valamirevaló szakember rengeteg időt, energiát és pénzt szánt már, ez elkerülhetetlen. Fejlődni pedig stabilan és hosszútávon azzal lehet, ha saját magunk jövünk rá az adott kérdésre adandó válaszra. Érdemes először saját magunknak elindulni a válasz megkeresésében, bújni a jogszabályokat, magyarázatokat, értelmezéseket, mire kialakul egy álláspont, ami már alátámasztható (természetesen én is eszerint élek és végzem a munkámat). Ezt követően már a kérdésfeltevés is másképp fog hangzani és a kapott válaszokból is tudni fogjuk, melyik lehet helyénvaló és melyik hibás. Ha feltételek nélkül elfogadjuk mások válaszát, sosem lehetünk biztosak abban, hogy mi is jó választ adunk tovább vagy megfelelően értelmezzük az adott jogszabályt, amire alapozva végezzük el az adott feladatot – továbbá így a munkánk sem lesz szakmailag hiteles.

Tapasztalataim szerint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, elismert szakemberek mind alázattal állnak a munkájukhoz, segítőkészek, és kedvtelésből sosem aláznak meg másokat, vagy érzékeltetik a felsőbbrendűségüket. Ennek véleményem szerint az az egyik oka, hogy minél többet tud valaki, annál inkább tisztában van vele, hogy még mennyi mindent nem tud. Az igazán jó szakember épít, vagy nem akar hatást kiváltani csak csendben teszi a dolgát – de semmiképpen sem rombol. A segítségnyújtás esetleges mértékletessége esetükben az abból fakadó visszaélések elkerüléséből, az időhiányból, és az értelmes befektetés preferálásából fakad – legyen az idő, energia, vagy bármi más.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt, de mindannyian tudjuk, hogy hatással vagyunk egymásra és önmagunkat minősítjük megnyilvánulásainkkal.

Köszönöm mindenkinek, aki végig olvasta ezt a cikket! Őszintén remélem, hogy nem írtam semmi olyat, amivel bárkit megbántanék és remélem azt is, hogy sikerült átadni azokat a gondolatokat, amik az én nézőpontomat képviselik a téma kapcsán.