A Kormány 105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelete (a 141/2020 (IV.21.) Korm. rendelettel egybefoglalt szerkezete) a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról
A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény rendelkezéseire, a 11. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- § E rendelet alkalmazásban
- a) csökkentett munkaidő: a veszélyhelyzet kihirdetését követően módosításra kerülő munkaszerződés szerint háromhavi átlagban legalább a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét elérő, de a hetven százalékát meg nem haladó részmunkaidő, amely legalább napi négy óra munkaidőnek megfelelő tartalmú; a veszélyhelyzet kihirdetését követően módosításra kerülő munkaszerződés szerint háromhavi átlagban legalább a módosítás előtti munkaszerződés szerinti huszonöt százalékát elérő, de a nyolcvanöt százalékát meg nem haladó részmunkaidő;
- b) egyéni fejlesztési idő: a munkavállaló a munkaköréhez, vagy a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztés érdekében a támogatás időtartama alatt vagy azt követő két éven belül mentesül a csökkentett munkaidő miatt kieső munkaidő harminc százalékának megfelelő mértékben a munkavégzési kötelezettség teljesítése alól;
- c) létszámtartási kötelezettség: a munkaadó kötelezettsége a kérelem benyújtásának napján meglévő statisztikai állományi létszám fenntartására; a munkaadó kötelezettsége a munkaadóval együttes kérelmet benyújtó munkavállaló munkaviszonyának fenntartására
- d) munkaadó: a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szerinti munkáltató, kivéve az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 1. §-ában felsorolt szervezetek, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés m) pontja szerinti, költségvetési támogatásban részesülő fenntartó, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 5. § s) pontja szerinti, költségvetési támogatásban részesülő fenntartó, a költségvetési támogatásban részesülő szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató, intézmény és hálózat,
a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 88. § (4) bekezdése szerint költségvetési támogatásban részesülő fenntartó, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 84. § (3) bekezdése alapján költségvetési támogatásban részesülő fenntartó;
- e) munkavállaló: az Mt. szerinti munkavállaló, kivéve az, akire tekintettel a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet szerinti akkreditált munkáltató költségvetési támogatásban részesül;
f ) távolléti díj: a veszélyhelyzet kihirdetésének napjára az Mt. 148. §-a szerint számított távolléti díj, melynek megállapításakor figyelembe kell venni a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának szabályairól szóló 71/2005. (IX. 27.) GKM rendelet szerinti felszolgálási díjat is; „f ) alapbér: a kérelem benyújtásának napján hatályos alapbér, melynek részeként figyelembe kell venni a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának szabályairól szóló 71/2005. (IX. 27.) GKM rendeletben meghatározott, veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti felszolgálási díjat is;”
- g) veszélyhelyzet: a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet.
- § Az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) a veszélyhelyzettel összefüggő gazdasági okból támogatást (a továbbiakban: támogatás) nyújt a munkavállaló és munkaadó együttes kérelmére a munkavállaló részére, ha
- a) a munkavállaló
- aa) ugyanazon munkaviszonya kapcsán nem részesül részmunkaidőben történő foglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb támogatásban,
- ab) a munkaadóval legalább a veszélyhelyzet kihirdetésének napjától munkaviszonyban áll, és
- ac) nem tölti a felmondási idejét,
- b) a munkaadó
- ba) a vele munkaviszonyban álló, vele együttes kérelmet benyújtó munkavállalót csökkentett
munkaidőben foglalkoztatja – ideértve a távmunkát és az otthoni munkavégzést is – a munkavállalói létszám csökkentésének megelőzése érdekében,
- bb) a támogatás iránti kérelmében bemutatja a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatást megalapozó gazdasági körülményeit, ezeknek a veszélyhelyzettel való közvetlen és szoros összefüggését, a gazdasági nehézségek áthidalására vonatkozó eddig megtett és várható intézkedését,
- bc) a bb) ponttal összefüggésben munkavégzés átütemezésére nyitva álló munkaidő-beosztási
lehetőségeket a kérelem benyújtásáig kimerítette,
- bd) legalább hat hónapja működik, és
- be) a vele együttes kérelmet benyújtó munkavállaló vonatkozásában a kérelem benyújtásakor nem részesül munkahelyteremtő, vagy munkahelymegőrzés támogatásban, vagy kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók foglalkoztatásának támogatásában,
„be) a vele együttes kérelmet benyújtó munkavállaló vonatkozásában nem részesül a kérelem benyújtásakor a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 103/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 103/2020. Korm. rendelet) szerinti támogatásában, vagy uniós forrásból finanszírozott munkahelymegőrző, vagy munkahelyteremtő bérjellegű támogatásban
- c) a munkaidőkeret lejárt vagy lezárásra került.
- § (1) A támogatás a kérelem benyújtását követő időszakra állapítható meg. A támogatás hónapokban állapítható meg.
(2) A támogatás időtartama három hónap.
(3) A támogatás mértéke a veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti esedékességgel megállapított havi távolléti díj általános szabályok szerint megállapított személyi jövedelemadó-előleggel, járulékokkal csökkentett összegének a harminc, negyven vagy ötven százalékban kieső munkaidőre járó arányos részének hetven százaléka. A támogatás mértéke az alapbér általános szabályok szerint megállapított személyijövedelemadó-előleggel, járulékokkal csökkentett összegének a kieső munkaidőre járó arányos részének hetven százaléka.
(4) A támogatás havi összegének meghatározásakor a maximálisan figyelembe vehető távolléti díj alapbér adókkal és járulékokkal csökkentett összege nem haladhatja meg a kérelem benyújtásakor hatályos, adókkal és járulékokkal csökkentett kötelező legkisebb munkabér kétszeresét.
(5) A támogatás a munkavállaló részére havonta utólag kerül folyósításra.
(6) A támogatás fizetés nélküli szabadság idejére nem folyósítható.
(7) A támogatás köztehermentes.
- § (1) A munkavállaló és a munkaadó a támogatás igénybevételével vállalja, hogy
- a) csökkentett munkaidőben,
- b) a csökkentett munkaidőn túli egyéni fejlesztési időben állapodnak meg legalább a támogatás időtartamára. A munkavállaló és a munkaadó a támogatás igénybevételével vállalja, hogy
- a) csökkentett munkaidőben, és
- b) ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét meghaladja, a csökkentett munkaidőn túli egyéni fejlesztési időben állapodnak meg legalább a támogatás időtartamára.
(1a) Ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét nem haladja meg, a munkavállaló és a munkaadó az egyéni fejlesztési időben állapodhatnak meg.
(2) A munkavállaló a támogatás igénybevételekor továbbá vállalja
- a) a jövedelem kieséssel járó csökkentett munkaidőben történő munkavégzést, és
- b) azt, hogy a kérelem szerinti munkaviszonya melletti újabb munkaviszony létrehozása a támogatás időtartamát követően nem lesz akadálya a csökkentett munkaidőt megelőző munkaidőhöz való visszatérésnek
- c) azt, hogy az egyéni fejlesztési időben a munkaadó rendelkezésére áll.
(3) A munkaadó a támogatás igénybevételekor továbbá vállalja
- a) a létszámtartási kötelezettséget a támogatás időtartamára, valamint további egy hónapig,
- b) azt, hogy a támogatás ideje alatt a támogatott munkavállaló tekintetében rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés elrendelésére nem kerül sor, és
- c) azt, hogy az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségével összhangban a támogatás feltételeit vagy a csökkentett munkaidő időtartamát érintő változást két munkanapon belül bejelenti a kormányhivatalnak,
- d) azt, hogy a támogatással együtt a munkabér összege a támogatás időtartama alatt eléri a munkavállaló távolléti díját,
- e) azt, hogy az egyéni fejlesztési időre munkabért fizet.
- d) azt, hogy a támogatással együtt a munkabér összege a támogatás időtartama alatt – az (1a) bekezdésben foglalt esetet kivéve – eléri a munkavállaló alapbérét,
- e) azt, hogy – az (1a) bekezdésben foglalt esetet kivéve – az egyéni fejlesztési időre munkabért fizet.
(4) Ha a munkaadó több telephellyel rendelkezik, a létszámtartási kötelezettsége szempontjából valamennyi telephelyét együttesen kell figyelembe venni.
- § (1) A támogatás akkor nyújtható, ha
- a) a munkavállalónak az állami foglalkoztatási szerv által végleges határozattal visszakövetelt, támogatással összefüggő fizetési kötelezettsége nem áll fenn,
- b) a munkaadó
- ba) megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott – feltételeinek, valamint e feltételek fennállása a külön jogszabályban meghatározott módon igazolásra kerül,
- bb) nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban, és
- ba) megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott – feltételeinek, valamint e feltételek fennállása a külön jogszabályban meghatározott módon igazolásra kerül, és
- bb) nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban
- bc) 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami
támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.)
Korm. rendelet szerint nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak,
- c) a munkaadó bemutatja, hogy a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás gazdasági indoka a veszélyhelyzettel közvetlen és szoros összefüggésben áll, és hitelt érdemlő módon alátámasztja, hogy a munkavállalók megtartása a folyamatos gazdasági tevékenyégével összefüggő nemzetgazdasági érdek.
(2) Nem nyújtható e rendelet szerinti támogatás az Mt. 53. §-a, valamint 214. § (1) bekezdés a) pontja szerinti foglalkoztatáshoz.
- § (1) A támogatás a munkaadó és munkavállaló együttes kérelmére nyújtható.
(2) A támogatás iránti kérelmet a munkaadó a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését
követő egy hónapon belül a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett erre rendszeresített formanyomtatványon, elektronikus úton nyújtja be.
(3) Ha azonos telephely vonatkozásában több munkavállalóval nyújt be a munkaadó együttes kérelmet, azokat egy időben kell benyújtani. Azonos telephely vonatkozásában – a (9) és (10) bekezdésben foglaltakat kivéve – csak egy alkalommal nyújtható be kérelem. Ugyanazon munkavállaló vonatkozásában csak egy telephely vonatkozásában nyújtható be kérelem.
(3) Ha azonos telephely vonatkozásában több munkavállalóval nyújt be a munkaadó együttes kérelmet, azokat egy időben kell benyújtani. Azonos telephely vonatkozásában – a (9) és (10) bekezdésben foglaltakat kivéve – csak egy alkalommal nyújtható be kérelem. Ugyanazon munkavállaló vonatkozásában csak egy telephely vonatkozásában nyújtható be kérelem. Ugyanazon telephely tekintetében egy időben benyújtott kérelmekre megállapított
támogatás ugyanazon időszakra szólhat.
(4) A támogatás iránti kérelemhez csatolni kell az 1. § a) pontja és 4. § (1) bekezdés szerinti megállapodást.
(5) A támogatás iránti kérelmet a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál kell előterjeszteni. Ha a munkavállaló foglalkoztatására több foglalkoztatási helyen kerül sor, a támogatás iránti kérelmet a munkaadó választása szerinti telephelynek megfelelő illetékes kormányhivatalnál kell benyújtani.
(6) A kormányhivatal
- a) a kérelem tekintetében nyolc munkanapon belül megvizsgálja az e rendeletben foglalt feltételek fennállását;
- b) határozatban dönt a támogatás nyújtásáról vagy a kérelem elutasításáról;
- c) ha a kérelem megfelel az e rendeletben foglalt feltételeknek, a kérelem alapján a munkavállaló részére támogatást nyújt.
(6a) E rendelet erejénél fogva a határozathozatal napján a kérelemben foglaltak szerint módosul a munkaszerződés a támogatás időtartamára a csökkentett munkaidő és egyéni fejlesztési idő tekintetében, kivéve, ha a felek a kérelem benyújtását megelőzően már módosították a munkaszerződést.
(7) A kormányhivatal e rendelet szerinti feladatköreivel összefüggésben az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szerinti felügyeleti szerv a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter.
(8) A (6) bekezdés szerinti határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, valamint bíróság előtt nem támadható meg.
(9) Ha a kérelem elutasításra került, a munkaadó és ugyanazon munkavállaló legfeljebb egy alkalommal nyújthat be ismét kérelmet.
(10) A támogatás időtartama és a létszámtartási kötelezettségre vonatkozó idő lejártát követő egy hónap elteltével kizárólag a korábban nem támogatott munkavállalókkal együtt nyújtható be újabb kérelem.
(11) A kormányhivatal kezeli a támogatás megállapításához szükséges, kérelemmel összefüggő, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 57/A. § (1) bekezdése szerinti adatokat, az Flt. 57/D. § (5) bekezdésében foglaltak szerint.
(12) Az Flt. szabályait e rendelettel összhangban kell alkalmazni.
- § A támogatás a XLVII. Gazdaságvédelmi Alap fejezet 2. Nemzeti Foglalkoztatási Alap címből nyújtható.
- § Megszűnik a támogatás,
- a) ha a munkavállaló és a munkaadó együttes nyilatkozatban kéri,
- b) ha a munkavállaló
- ba) munkaviszonya megszűnik,
- bb) a támogatással összefüggően valamely kötelezettségének nem tesz eleget,
- c) ha a munkaadó
- ca) a támogatásban részesülő munkavállaló tekintetében munkahelyteremtő vagy munkahelymegőrzés támogatásban részesül, vagy kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók foglalkoztatásának támogatásában részesül,
- ca) a támogatásban részesülő munkavállaló tekintetében a 103/2020. Korm. rendelet szerinti támogatásában, vagy uniós forrásból finanszírozott munkahelymegőrző, vagy munkahelyteremtő bérjellegű támogatásban részesül,
- cb) a támogatással összefüggően valamely kötelezettségének nem tesz eleget,
- d) ha a csökkentett munkaidő a támogatási időtartam alatt módosításra kerül,
- e) ha a támogatás a jogszabályban meghatározott feltételek hiányában nem lett volna megállapítható.
- § (1) A munkaadó a kérelem benyújtásával vállalja, hogy ha a 4. § (3) bekezdés a) pontja szerinti kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a Nemzeti Foglalkoztatási Alap számlájára a létszámtartási kötelezettség nem teljesítésének arányában befizetést köteles teljesíteni. A befizetésről a kormányhivatal határozattal dönt.
(2) A létszámtartási kötelezettség teljesítésének ellenőrzésére a 4. § (3) bekezdés a) pontja szerinti időszak leteltét követően kerül sor.
(3) A támogatást a munkavállaló köteles visszafizetni, ha az részére a jogszabályban meghatározott, a munkavállalóra vonatkozó feltételek hiányában nem lett volna megállapítható.
(4) A munkaadó a folyósított támogatás összegének megfelelő mértékű befizetést köteles teljesíteni, ha jogszabályban
meghatározott, munkaadóra vonatkozó feltételek hiányában a támogatás a munkavállalója részére nem lett volna megállapítható.
(5) Mentesül a munkaadó az (1) bekezdésben meghatározott befizetési kötelezettség alól, ha igazolja, hogy a munkaviszony a munkaadó jogutód nélküli megszűnése, a munkáltató azonnali hatályú felmondása, vagy a munkavállaló felmondása következtében szűnt meg.
(6) Az Flt. 21. § (5) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az (1) bekezdésben meghatározott befizetési kötelezettség esetében az állami foglalkoztatási szerv vezetője erre irányuló kérelem esetén, különös méltánylást érdemlő esetben határozatában dönthet a befizetési kötelezettség részben történő elengedéséről, kivéve, ha a végrehajtás az állami adó- és vámhatóság előtt van folyamatban.
(7) Az (1) és (4) bekezdésben foglalt befizetés kötelezettségre az Flt. visszakövetelésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni az Flt. 21. § (4) és (4a) bekezdésének kivételével.
(8) Az (1) és (4) bekezdésben foglalt befizetés kötelezettség nem teljesítése esetén az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény 57. alcíme szerint kell eljárni.
- § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2020. április 16-án lép hatályba.
(2) A 11. § az e rendelet kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.
- § A Kormány e rendelet hatályát a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítja.
- § E rendeletnek a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 103/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet, valamint a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet módosításáról szóló 141/2020. (IV. 21.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit
a Módr. kihirdetésének napján, valamint a Módr. hatálybalépése előtt folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell azzal, hogy a 6. § (6) bekezdés a) pontja szerinti ügyintézési határidő a Módr. hatálybalépésének napjával újrakezdődik.